1. Ki képes az együttérzésre? Ki veszi észre mások szomorúságát, magányosságát vagy azt, hogy fáradt? Ki tud segíteni másokon? Egyre több a segítségre szoruló ember!
Melyik felnőtt vesz észre egy szorongó kamaszt egy családi összejövetelen, aki nem tudja megfogalmazni félelmét!
Melyik kamasz vesz észre egy félős kisfiút, aki észrevétlen akar lenni a nagyok között?
És melyik kisfiú megy oda egy magányosan üldögélő bácsikához, hogy megsimogassa a kezét?
Azt is számba kell vennünk, hogy ma a „válságok korában” is élünk.
A mai alkalmunkon I. Kor. 1:18 - 31-ig tartó szakaszát szeretném elemezni.
Egyszerűen fogalmazott, ismert verssorokról van szó, mégis sok tartalommal bír. Két részre bontanám: Egyrészt beszél a kereszt tudományáról, amit Isten terve és gondolatisága képvisel, másrészt említi az okoskodásokat, amely meg az emberi elgondolásokat tükrözi. E két egymással ellentétes eszmeiséget ütközteti.
Azért választottam ezt a témát, mert olyan sokszínű a vallás és annyiféle irányvonal, elképzelés van. Szükségét érzem, hogy újból, és újból felelevenítsük és rögzítsük a megismert igazságokat, mert hamis tanítások és hamis eszmék bennünket is félre vihetnek.
A címben megadottak alapján azt vizsgáljuk, hogy az önsajnálattól hogyan jutunk el az alázatig. Egy nem kívánatos állapotból eljutni az Isten szerinti állapotig, az alázatig.
A felsorolt fogalmakkal már mindannyian találkoztunk, és talán tudjuk is, hogy mit jelentenek. Az önsajnálat egy negatív fogalom, és nem kívánatos Isten előtt, az alázat ezzel szemben pozitív, és ez lenne az Isten szerinti kívánalom.
