2017.09.02. Istentisztelet hanganyaga

 Mi a bűn? A keresztény felekezetek tanítása szerint, aki valamilyen bűnt követ el, az bűnös. Ebből következően, aki nem követ el semmilyen bűnt, az bűntelen. Más szóval tökéletes és igaz.

Róm 4,15: „ahol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen.”

Ez a parabaszisz = áthágás, megszegés, túllépés, egy vonal átlépése.

Eszerint a bűnhöz lennie kell törvénynek is. Aki pedig a törvény ellen cselekszik, az törvényszegő, vagyis bűnös.

A bűn másik bibliai fogalma ezért az anomia (paranomia) = törvényellenesség, törvényszegés

ð 1Ján 3:4 „Valaki a bűnt cselekszi (hamartian), az a törvénytelenséget cselekszi (anomian); a bűn (hamartia) pedig a törvénytelenség (anomia)”

A törvény nem tudása ugyan nem mentesít, de mi a helyet akkor, ha nincs törvény? E.W. szerint az angyalok sem tudták, hogy a szeretet törvény. (Még Sátán is hivatkozhatott volna erre, ha büszkesége nem akadályozza ebben.)

Nem tudni valamit, az tudatlanság (agnoema).

- Zsid 9,6-7: „az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére, a másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a főpap, vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz.”

Ezzel a tudatlansággal szemben azonban Isten hosszútűrése véges: „E tudatlanságnak (agnoia) idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek.” (Apcsel 17:30)

A bibliai értelemben használt tudatlanság nem butaság. Ezért felelős az ember. Nem tudja, pedig tudnia kellene. „Arról nem tehetünk, hogy a madarak elrepülnek felettünk, de arról igen, ha fészket raknak a fejünkön.” (Luther)

A tudatlanságban való megmaradás valójában tudatos magatartást feltételez. Ennek hátterében az engedetlenség áll, ami szándékos meg nem hallást, figyelmen kívül hagyást jelent. Nem vagyok rá kíváncsi! A tudatlanság ezért összefügg egy másik bűnfogalommal.

Ez a parakoé: „miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.” (Róm 5:19)

- Ésa 50,5: „Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam.”

Sokan azonban a törvényszegés, a tudatlanság és az engedetlenség magyarázata során a tévedésre hivatkoznak. Tévedni emberi dolog! A tévedés azonban a Biblia legtöbbet használt bűnfogalma! Ez a hamartia v. hamartéma (héb. háttáti), ami célját vesztett cselekedet (hajítás), tévedés, eltévesztés:

- Róm 3,22-25: „Mert nincs különbség, mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek (hiányt szenvednek) az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul (hilasztérion: irgalmasság áldozata vagy helye = frigyláda teteje), hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése (megbocsátása) miatt”

Itt kapcsolódik össze az emberben meglévő belső törvény és az annak céljának beteljesítése felől való tévedés, vagyis hogy „a bűn (hamartia) ismerete a törvény által van.” (Róm 3:20) ð amikor János kijelenti, hogy „Minden igazságtalanság (ádíkia) bűn” (1Ján 5:17) = minden gonoszság/jogtalanság célnélküli (vagyis értelmetlen).

Ezért „ne mondd az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszejtse a te kezeidnek munkáját.” (Préd 5:6)

Eszerint nem lehet hibázni? Csak aki nem dolgozik, az nem hibázik, szól erre is a magyarázat. Ám a Biblia szerint a hibázás is bűn: paraptóma = hibás lépés, elesés, félrelépés + áthágás (törvényszegés): „a kegyelmi ajándék nem úgy van, mint a bűneset… miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat (elmarasztaló ítélet): azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása.” (Róm 5:15,18)

A tévedés nem egy konkrét bűn. A tévedés valójában helytelen ismeret: önmagunk és Isten felől.

Jóbot mindenki igaznak és tökéletesnek látta. Isten is kinyilvánította róla a szentség szavait. Isten azonban nem az alapján nyilvánít valakit igaznak, hogy mennyire tökéletes, hanem mert tudja, hogy ki az, akit tökéletessé tud tenni. „A bennünket igazoló szentséget Isten tulajdonítja nekünk. A bennünket megszentelő igazságos életben pedig részesít. Az előbbi jogcímünk a mennyre, ez utóbbi pedig alkalmassá tesz a mennyre.” (E.W.). Ahogy a keresztségben is kijelenti Isten rólunk a szentség szavait, úgy kezdi munkálni a szentté tételünket is, „Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézusnak napjáig.” (Fil 1,6)

Jóbnak Isten jelleméről és önmagáról való ismerete volt téves. Ez nem konkrét bűnt jelent, hanem a bűn természetének és az attól való végleges szabadulás ismeretének hiányát. Ez azonban nem kis dolog. Egy konkrét bűnt meg lehet bánni és szembe lehet vele fordulni. Jóbnak azonban saját egész emberi természetével kellett szembe fordulnia, aminek útjában elsősorban saját büszkesége állt. Saját magát tartotta tökéletesnek. Látszólag bűntelennek mondta magát: „Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet”, ám rögtön meg is cáfolta, hogy ez szívbéli meggyőződése lenne: „Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, utálom az életemet. Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt! Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.” (9,20-23) Isten előre látta ezt, mikor ezt mondta róla Sátánnak: „Még erősen áll az ő feddhetetlenségében (= ragaszkodik az ártatlanságához).” Akit pedig az emberek igaznak tartanak, az hajlik arra, hogy magát is annak tartsa. Én bibliai alapon állok, mondja. És megszületik benne a büszkeség. 

Ám „ha valaki azt véli, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg.” (Gal 6:3) Sátán példájából is tudható, hogy a szívben meglapuló büszkeség a legnagyobb veszély az Istennel való közösségre. Ezért alapvetően téves az a szemlélet, amely úgy tekint az ember egyes elkövetett bűneire, mintha az a semmiből jönne és nem az emberi természetből. Ez éppen azt a farizeusi gondolatot követi, hogy aki nem követ el valami konkrét bűnt, az bűntelen.

Ám a bűn nem az, amikor teljességre jutva kifejti hatását. Nem is az, amikor láthatóvá válik. A bűn nem konkrét rossz cselekedetek megkezdése és véghezvitele. A bűn az, amikor megfogan és valójában senki számára nem látható, még a bűnös számára sem.

Egy határvonal átlépése (parabasis): „annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondta Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek”. Egy ki nem hirdetett törvény megszegése (anomia): „Mert a törvényig létezett a bűn a világmindenségben; a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény.” (Róm 5,13). Egy ismeretekre való büszkeséggel körülbástyázott tudatlanság (agnoema): „Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük.” (Ef 4,18) Egy tudatlanságból fakadó gyermeki engedetlenség (parakoé): „Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek.” (1Pét 1,14) Egy megítélésében való látszólag piciny tévedés (hamartia), amelyre az ember nem bűnként, hanem igazságként tekint, nem pedig „bűnért való áldozatul, hogy szerezzen néki engesztelést a pap az ő tévedéséért, amellyel tudatlanságból tévedett, és megbocsáttatik néki.” (3Móz 5,18) Egy észrevétlenül tett hibás lépés, vétlen elesés (paraptóma), amelyből nem akar felkelni, ahhoz fordulni „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.” (Ef 1:7)

Ez az állapot az ember természetes állapota. Kívülről bűntelennek és igaznak látszik. Magát is annak tartja. Lk 18: „Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek.”

Az ilyen embernek látszólag nincs is mitől megszabadulnia. Ez a hamis kép emeli piedesztálra az embert mások előtt. Ám hiába tűnik valaki igaznak, „az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” (1Sám 16:7/b)

Jób sem követett el semmi konkrét bűnt. Ám azt őt ért megpróbáltatások utat nyitottak a benne rejtetten munkáló indulatnak, ami valójában uralta emberi természetét. Ennek ismeretére pedig csak Isten beszéde által juthatott. „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” (Zsid 4:12)

Jóbot csak Isten beszéde mozdíthatta ki az önmaga és Isten jelleméről alkotott tévedéséből. Abból a tévedésből, ami a Biblia legismertebb bűnfogalma. Saját igazságának szeretete helyett Isten mindent felülmúló igazságos szeretetével szembesült. És szembesült a saját tévedésének kiigazítását jelentő mérhetetlen árral is.

Jób 33,26-28: „Ő kegyelmébe veszi (= megfizeti helyette a bűnért való tartozást), hogy az Ő színét nézhesse nagy örömmel (= az Ő orcáját nézhesse nagy örömmel), és az embernek visszaadja az ő igazságát (= az ember számára helyreállítja az igazságosságot). Az emberek előtt énekel és mondja (= az ember meglátja magában az esendő emberi természetet és így szól): Vétkeztem (hátáti = hamartia) és az igazat elferdítettem, de nem e szerint fizetett meg nekem (mégsem a bűnnel azonosított engem); Megváltotta lelkemet (teljes személyiségemet: héb. nepes, gör. pszüché) a sírba szállástól (a teljes elveszésből) és egész valóm a világosságot nézi (= egész életem az örök világosságot látja).”

Jób ekkor lépett a hit általi megigazulás útjára. Önmagát már nem valakinek, hanem semminek tekintette. "Mi tehát a hit általi megigazulás? Isten műve, amely az ember minden dicsőségét porba dönti, és elvégzi az emberért azt, ami az embernek nem áll hatalmában, hogy önmagáért megtegye. Amikor az emberek belátják saját semmiségüket, akkor készültek el arra, hogy Krisztus életszentségét felöltözzék. " (E. G. White)